A ház története

A ház története
1941

Egy szekéren érkezett ide családjával dédnagyapám, Szalai András, aki ács és kőműves lévén a saját kezével építette fel ezt a házikót az ezt követő harminc évben. Az udvaron álló diófa akkor már jó húsz éves lehetett. Jómagam Budapesten születtem és szerencsémre gyerekkorom minden nyarát és telét itt tölthettem, ahol a dunyhát még forró téglával melegítették, a vizet kútból merítették, a leveshez a húst az udvaron fészkelő galambok adták, és ha kilépett az ember a hátsó kertkapun, magához ölelte a mátraaljai táj: a Tarna patak, a szántók és legelők világa, a földutak mentén nővő vadvirágok, az éjszakai tejutas égbolt, a naplementében lilán tükröződő Mátra.

Debrő anno 1961
Debrő anno 1963

Minden háznak van egy története, a miénk a gyökerekről és a kapcsolatokról szól. Felejthetetlen emlékeim közé tartoznak azok a karácsonyok, amikor a húsz fős rokonság együtt ült le vacsorázni egy olyan asztalhoz, amihez nyolcan is alig fértek volna, és a mosogató fölé rakott serpenyő méretű televízió, amin egyetlen csatorna ment fekete-fehérben és a hangja is recsegett, inkább volt dísz mint információs forrás, senki nem figyelt rá, mert az emberek beszéltek, beszéltek és beszéltek egymással, és én akkor olyan kicsi voltam, hogy nem értettem belőle semmit, csak éreztem, hogy ha léteznek olyan helyek, ahol az ember igazán biztonságban és boldogságban érezheti magát, akkor ez az a hely. Egyszerű, békés, meghitt. Olyan, amilyen dédnagyapa volt: bölcs és gondoskodó.

2020

Az ő halálával aztán megváltozott minden, a világ nagyot fordult és eltűnt a természettel egy sebességen rezgő, egymásra odafigyelő ember. Tudom, hogy dédnagypapának igaza volt, és azt is tudom, hogy az emberek szívesebben vannak együtt, mint egymás ellen. A Dió-Lak, családunk történetének folytatásaként, igyekszik átadni ezt a szellemiséget és olyan otthont adni a betérőnek, amiben újra le tudunk ülni egy asztalhoz és tv, net, laptop és okostelefon nélkül beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni tudunk egymással.

Radnóthy Szabolcs,
a Dió-Lak Vendégház gazdája

Debrő anno 1964

Szállásinfó

Szállásinfo

A vendégházról

Az apartmanház egy nagyobb és egy kisebb házikóból áll, és mindkettő ugyanazé a társaságé. A kisebbik, amit errefelé nyárikonyhának hívnak, a szórakozásé, itt van a konyha, étkezõ, kádas fürdõ, wc és egy nagy kandalló. A nagyobbikban a hálószobák és a zuhanyzós fürdőszoba foglalnak helyet.

Nyitva: április - november

Ami a házban áldás:

Árak

Árak

1-10 fő:

70 000 Ft / ház / éjszaka

Egyéb díjak:

Idegenforgalmi adó (IFA): 200 Ft/fő/éjszaka

Foglalási minimum:

2 éjszaka
Ünnepnapokon 3 éjszaka
Főszezonban (július 1 - augusztus 31) 3 éjszaka

Fizetési eszközök:

Készpénz, átutalás, SZÉP Kártya (OTP, MKB, K&H)

  • 4 éjszaka felett +1 ajándék éjszaka
  • 4 gyerek esetén 10% kedvezmény
  • Visszatérő vendégeknek 10% kedvezmény

A kedvezmények nem vonhatók össze és csak akkor érvényesek, ha nálunk foglaltok.

Programok

Programok

A Hárs pincészetben igazi hungarikumra lel a megszomjazott vendég. A méltán világhírű hárslevelűből készült borait mutatja be a nagyérdeműnek Gecse István borász, aki igazi szenvedéllyel mesél a borkészítés misztériumáról. A borkülönlegességek mellett megcsodálhatják gyűjteményét is, amelyben a több száz éves szőlőpréstől a kézzel számozott hőfokmérőig szinte minden megtalálható.

Kakas Eszter pejparipákvonta hintóján a Vendégházunktól egy másfél órás körutazást tehetnek a falu körül, bejárva erdőtmezőt, dimbetdombot, szőlőültetvényeket, szántókat és réteket, háttérben a Mátra gyönyörű panorámájával. Feldebrőt elhagyva átkelnek a Tarna folyón és megérkeznek a Debrői Hárslevelű őshazájához, az Öreghegyhez, ahonnan aztán Aldebrőn keresztül visz az út vissza, Kakas Eszter lovas tanyájára.

Ha szeretnél betérni egy olyan árpád kori templomba, ahol csaknem teljes épségben megmaradtak a díszítő falfestmények és Európában egyedülálló módon ötvöződik a bizánci és a nyugati építészeti stílus, akkor ne hagyd ki Aba Sámuel egykori sírhelyét, a Szent Márton Templomot!

Kakas Eszter udvarában kipróbálhatjátok, hogy milyen lóhátról a világ. Egy-egy lovaglás után az urak garantáltan délcegebbnek, a hölgyek pedig kecsesebbnek fogják magukat érezni, és hogy a kicsik se maradjanak ki, őket pónilovak várják. Tereplovaglásra sajnos még nincsen lehetőség.

Galéria

Galéria

Kapcsolat

Kapcsolat

Itt találsz meg minket

Cím:
3352 Feldebrő, Táncsics Mihály utca 5.
Térkép

Szállásfoglalás

Telefon:
+36 30 964 1724
Email: